Kijárat az Adriára

,,A nevem Bond. James Bond.” Mondta a kém. És fejest ugrott a tengerbe.
1941. július 14-én az ügynök leadta jelentését feletteseinek. Tricikli, mert ez volt a beceneve, a brit haditengerészet titkos büszkesége volt. Nem kerülhetett sor semmire a világban, amiről ő ne szerzett volna tudomást, ne írt volna jelentést. Júliusi jelentése több okból is emlékezetes maradt a történelem, a figyelmes utókor számára, hogy’is ne, hiszen majdnem megváltoztatta a II. világháború kimenetelét. Ha legalább annyira komolyan veszik, amennyire büszkék rá. De mindenben még az angolok sem tökéletesek. Két komoly hibát mindenképpen elkövettek: nem hitték el a júliusi jelentés állítását, miszerint a japánok az év vége előtt meg fogják támadni Pearl Harbort, és nem vették komolyan azt sem, hogy a németek által ,,túlfűtött gőzkazánnak” nevezett területen – ez Szerbiát jelentette – egyre jobban és ügyesebben szervezkedő vezető, akit barátai és elvtársai Tito fedőnévvel illettek, korántsem csak antifasiszta háborúra készül, együttműködése Moszkvával nem látszólagos, éppen ellenkezőleg, a szövetségesekkel (Angliával) cicázik, célja pedig a kommunizmus. De mégiscsak nehéz volna úgy felsóhajtani, hogy maradtak volna inkább Draža Mihailović pártján.

,,A nevem Bond. James Bond.” Mondta a kém. És fejest ugrott a tengerbe.
1941. július 14-én az ügynök leadta jelentését feletteseinek. Tricikli, mert ez volt a beceneve, a brit haditengerészet titkos büszkesége volt. Nem kerülhetett sor semmire a világban, amiről ő ne szerzett volna tudomást, ne írt volna jelentést. Júliusi jelentése több okból is emlékezetes maradt a történelem, a figyelmes utókor számára, hogy’is ne, hiszen majdnem megváltoztatta a II. világháború kimenetelét. Ha legalább annyira komolyan veszik, amennyire büszkék rá. De mindenben még az angolok sem tökéletesek. Két komoly hibát mindenképpen elkövettek: nem hitték el a júliusi jelentés állítását, miszerint a japánok az év vége előtt meg fogják támadni Pearl Harbort, és nem vették komolyan azt sem, hogy a németek által ,,túlfűtött gőzkazánnak” nevezett területen – ez Szerbiát jelentette – egyre jobban és ügyesebben szervezkedő vezető, akit barátai és elvtársai Tito fedőnévvel illettek, korántsem csak antifasiszta háborúra készül, együttműködése Moszkvával nem látszólagos, éppen ellenkezőleg, a szövetségesekkel (Angliával) cicázik, célja pedig a kommunizmus. De mégiscsak nehéz volna úgy felsóhajtani, hogy maradtak volna inkább Draža Mihailović pártján.
Nehéz volna ekképpen tenni, hiszen már a szó: csetnik, elegendő ahhoz, hogy elvágott torkú halottakat, rozsdás kanálra ragadt szemgolyókat lássunk magunk előtt, hordákba verődött gyilkosokat, akik számára az életben maradásnak egyetlen feltétele volt: szerbnek kell lenni. A Fekete Kéz nacionalista szerb tiszti szervezet tagjaként Draža revolverrel adott nyomatékot állításának, hogy nincs nála jobb szerb – ami kávéházakban mégsem általánosan bevett bizonyítási eljárás. Kávéházon kívül sem, úgymint parlament, utca és idegen emberek lakása, mégis igen gyakran és halálosan éltek ezzel a módszerrel. Nehéz volna tehát arra még csak gondolni is, hogy maradtak volna az angolok eredeti elképzelésük mellett. Mert úgy rögzült a történelmi tudás, hogy a csetnikek gyilkos hajlamú gazemberek, akik más népek szemét gondolkodás nélkül kivájják az előbb említett rozsdás kanállal. És ezt a tudást nem igyekezett cáfolni Draža késői örököse sem, bár ő kulturáltan csak annyit mondott, hogy a magyarok és horvátok lesznek szívesek vonaton (gyalog, kocsival) elhagyni a szerb földet. Amelynek különben majdhogynem a Balaton mossa egyik határát, de a Jadrán-tenger biztosan a másikat.
Viszont 1944 végén Tito beleegyezésével igen sok embert lőttek főbe. Szabadkán és környékén 852 férfit. Jöttek a partizánok – mondja nagyanyám, s igen köpve ejti a szót –, és elvitték a Miskát. Csantavéren rajta kívül még 20 férfit.
Palics és Ludas között állt az a zsidó ház, amelyre apám öccse vigyázott, tizennyolc éves volt, hát nagyon igyekezett vigyázni a pincekulcsra meg a borra, s amikor jöttek a partizánok, nem adta nekik oda. Hazaszaladt elmesélni, mi történt, aztán meg visszaügetett a házba tovább vigyázni. Tíz körül jöttek érte, s vitték el – mesélte Teri, a fodrászom, hogy említettem neki, láttam a ’44-es megemlékezésen.
S ha az angolok nem gondolják meg magukat, úgy szólna a történet: jöttek a csetnikek…
Vagy sehogyan sem szólna, mert a csetnikek vérszomjas gyilkosok, s tán mindenkit leöltek volna.
Szemben a partizánokkal.
Nem látszik különbség aközött, hogy csetnik vagy partizán kezében-e a fegyver. Ez a helyzet.
Különbség aközött van, akinek a kezében van – és akiében nincs.