Az évek múlásával Miss Marple-osodok majd talán

Jánossy Lajos beszélgetése Lovas Ildikóval

Darabos Enikő kérdezi tőled: Mi ez a nagy csend, hol élsz, hogy írsz/hogy élsz, hol írsz?


Lovas Ildikó: Nincs akkora csönd, legalábbis remélem, ha meg igen, akkor az jófajta. Ugyanott élek, ahol eddig is, ugyanott írok, ahol eddig is, a Kertvárosban Szabadkán, arra, hogy hogyan élek, nem tudok jó választ adni, a negyvenen túliak kevesebbet-többet látó szemével. Ez némileg hátráltat az írásban, sok a kérdés, kevés a hang. Bennem. De különben sem gondolom, hogy ezt az írás-dolgot egyforma ritmusban kellene csinálnia mindenkinek. Az enyém ilyen: gyors-gyors, lassú.


„Nekem Szabadka a dolgom”

BESZÉLGETÉS LOVAS ILDIKÓVAL

– Írtam néhány szöveget, ami úgy tud Szabadkára vonatkozni, hogy közben (tárgya

okán) átöleli a világot...” – írta egyik novellájában, amelynek címe éppen az, hogy Szabadkáról.

A külső és belső világ élményét tehát ez a világ jelenti Lovas Ildikó számára? „A végtelen


Mire képes a szöveg?

Sibrik Attila - beszélgetés Lovas Ildikó, Sziveri-díjas írónővel


Lovas Ildikó a héten vehette át Budapesten a Sziveri János-díjat, melyet a Magyar Írószövetség 1992 óta ítél oda.


• Először is engedd meg, hogy gratuláljak a díjhoz.


– Köszönöm. A díj mindig meglepetés, talán ez benne a legjobb, az első pillanatban átélhető öröm. Aztán pedig, hogy gratulálnak hozzá, az is hihetetlenül jó érzés, oldja a szövegírás kényszerű magányát. Lehetőség a kommunikációra, a visszajelzésre. Pozitív lehetőség, ami azért nem mellékes.


"Írónak a mondat - olvasónak a történet"

Fekete J. József-Interjú Lovas Ildikó szabadkai íróval


Napilapunkban a Grimasz a közelmúltban közölte Lovas Ildikó karikatúráját és szellemesen szerkesztett életrajzát. Valamivel ezt megelőzően pedig a Kilátóban jelent meg a rajz, és Lovas Ildikó írt Léphaft Pál írókarikatúráiról. Milyen érzés volt szembenézni az Önről készült karikatúrával?


Győri Csaba és Szabó Linda: Háziasszony forradalmár (Replika, 2005 december)

Mézes Gergely: ,,Maga szabadkai?” (Magyar Hírlap, 2005. Augusztus 13. 25—26 o.)

Sirbik Attila: Mire képes a szöveg? (Magyar Szó, 2005. április 2-3.)

Krekity Olga: Számvetés emberi (maga)tartásunkról (Hét Nap, 2001. március 21.)

Kontra Ferenc: ,,Az emlékek rózsája másként virul” (Magyar Szó, 1994. május 28.)

Erdélyi Erzsébet–Nobel Iván: ,,Nekem Szabadka a dolgom” (Tiszatáj, 2000/4)