A kakaóbab mestere

A kakaóadó igen komoly bevételt jelentett az államnak, úgymint több milliót. A kávéadónak csak tizedét tette ki, mégis sokakat megviselt. Különösen az ország peremén működő kakaóbab mestereket. Valamit ki kellett találniuk.
A mi történetünk mesterét Vajba Ignácnak hívták, 1883-ban született, éppen abban az évben, amikor a kávé- és kakaóadót a közös vámbevételek közé sorolták. Az édesapjának, Vajba Jakabnak, aki a város Virág nevű cukrászdáját vezette, ez igen komoly anyagi megrázkódtatással járt. De nem azért, mert kakaóbab nélkül nem készülhettek sütemények, azt mindenki tudja jól, hogy nagykereskedőknél ráfizetés nélkül lehetett kakaóhoz és csokoládéhoz jutni, a Virág meg különben se a süteményeiről volt híres, hanem a lányokról.

A lányok helye nem ott volt, viszont ahol volt, ott nem maradhattak, ha gyerekük született. Mert a célra kijelölt (és a körorvos által hetente ellenőrzött) házakban erkölcstelenné lett volna a gyermek élete. Így aztán a megesett lányok (továbbiakban: anyák), orvosi bizonylat nélkül dolgoztak a Virágban, és így egészen erkölcsösen nevelhették a gyerekeiket, akik naphosszat a cukrászdában ültek, és - példát mutatva, ebben még Amerikát is megelőzve - falták a süteményeket.
A Virág azért nem lehetett híres a süteményeiről (bármennyit tömtek is magukba az erkölcsösen nevelt nebulók), mert a (keményen megvámolt) kakaóbabból Vajba Jakab, miután kisajtolta a kakaóvajat, nem készített azonnal kakaót és csokoládét, hanem vesefaggyút adagolva hozzá újra kipréselte, és csak ezután látott hozzá kicsiny manufaktúrájában a csokoládé és kakaó elkészítéséhez. Ami igen sovány eredménnyel járt. Így aztán a sütemények ízre-bízre nem lettek kívánatosak, igaz, nem is hizlaltak. Úgyhogy a gonosz asszonyi nyelveknek nem volt igaza, amikor a Virág-lányok gyerekeiről azt állították, hogy kehesek, azért nem híznak meg a sok süteménytől.
(Úgy hallottam, hogy a későbbi hippi-mozgalom virág-gyermekeinek elnevezését éppen egy, a Virágban felnőtt, később pedig kivándorolt fiatalember találta ki, de nem akarunk ennyire elkanyarodni tárgyunktól.)
Vajba Jakabnak akkora anyagi vesztesége származott a kakaóadóból, hogy le kellett mondania a város első bérpalotájának felépíttetéséről, amit pedig már megterveztetett a később hírnevessé lett Lechner Ödönnel. A manufaktúra tovább üzemelt, Vajba kibővíttette házát, de nagyra törő álmainak szertefoszlásába nem tudott belenyugodni, csak belehalni.
Így aztán Vajba Ignácnak, mint elsőszülött fiúnak, tizenhat évesen át kellett vennie a kicsiny gyárat, ahol két kiváló mesterrel ügyködtek a kakaóvaj és a vesefaggyúval hamisított kakaóvaj előállításán. Két cukrász az íztelen süteményeket sütötte, a gyerekek ették, a lányok ragyogtak, az üzlet virágzott. Így várták az új évszázadot, a huszadikat.
A huszadik században fejükhöz kaptak a nők. Hogy többet és jobbat akarnak az élettől. Egyre több kakaóvaj fogyott. A kapitalizmus fellendülésével a módosak gazdagok lettek, a vagyonosok még gazdagabbak. Aki meg lemaradt, annak mindegy volt, az már nem utazhatott Fiuméba, Abbáziába, annak nem kellett kakaóvaj. De akinek igen, annak csakis minőségi. Mintha a vagyon szaporodásával egyre csak fehérülne a lányok bőre, mintha egyre kevésbé bírná a napot.
Nehéz ügy volt ez. A tengerparton barnulni vágyó nőknek sok kakaóvaj kellett. Annak előállításához viszont jóval több - megvámolt - kakaóbabot kellett beszerezni. Vajba Ignác megpróbálta folytatni apja módszerével, de az azt használó alföldi lányok rákvörösre főttek, néhányuk bőre élő húsig hámlott, ügyükkel még a Szabad Lyceum is foglalkozott. A (napozásra) való jogaikért harcoló nők nyomásának engedve a Városi Tanács Kakaóvaj Ellenőrző Szervet hozott létre. A hamisításnak befellegzett.